A Ryanair légitársaság vezetője, Michael O'Leary azt tervezi, hogy pornót is lehetne nézni gépein repülés közben – írj a Blikk.hu.

A tervek szerint az utasok egy fedélzeti webes szolgáltatáson keresztül, egy Ryanair applikáció segítségével, okostelefonjaikon, vagy iPaden  jelentkezhetnének be a szolgáltatásra. Játszani, mozizni és szexcsatornát nézni is lehetne, persze pénzért – írja a The Sun.

- Nem arról van szó, hogy a minden utas által látható képernyőkön menne a műsor, hanem csak az láthatná, aki a saját erre alkalmas valamilyen eszközével bejelentkezett - mondta Michael O'Leary. A szállodákban világszerte van hasonló szolgáltatás, nálunk miért ne lehetne? – tette hozzá.

Nem ez az első meghökkentő ötlete a Ryanair vezérének. Korábban felmerült már, hogy állóhelyeket alakítanak ki a gépeken, vannak tervek arra is, hogy fizetőssé tegyék a fedélzeti mosdókat és O’Leary szerint az egyik pilóta is teljesen felesleges a pilótafülkében.

A fapados ír légitársaság egyébként jól teljesít pénzügyi szempontból: idén az üzleti éve első félévét a vártnál jobb eredményekkel zárta.