Óriási repülőgépet és magán űrrepülőgépet építtet Paul Allen, a Microsoft milliárdos társalapítója és Burt Rutan amerikai űrrepülőgép-tervező mérnök, hogy embereket és különböző eszközöket juttassanak Föld körüli pályára.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) hagyományos módszerével - űrsiklók földi kilövőállásról hordozórakétákkal történő feljuttatásával - ellentétben a magán űrkapszulát előbb az óriás-repülőgép emeli magasba, majd a kapszula leválik a repülőről és saját hajtóművei repítik az űrbe. Az új módszer egyébként olcsóbb a réginél.

Allenék ehhez olyan hatalmas repülőgépet építtetnek, amelynek szárnyfesztávolsága eléri a 116 métert, vagyis a szárnyak két végpontja közötti távolság nagyobb lesz, mint egy focipálya hossza. A repülőgépet hat 747-es hajtómű emeli majd a magasba, a tömege pedig meghaladja az ötszáz tonnát – írja az MTI.

Az első kísérleti repüléseket 2016-ra tervezik, ekkor még csak különböző eszközöket vinnének Föld körüli pályára, de később embert is szeretnének a világűrbe eljuttatni.

Allen és Rutan építtette meg a világ első magán űrrepülőgépét, a SpaceShipOne-it is, amely 2004-ben kijutott a világűrbe: 114 kilométerre távolodott el bolygónktól, s 90 perces repülés után érkezett vissza biztonságosan a Földre.