Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Wizz Air visszavág

A nagy fapadosháború következő állomásaként a Ryanair után a Wizz Air állt elő újabb járatok bejelentésével. Kilenc új célállomásra repülnek majd a gépek, ezek: Kolozsvár, Szófia, Varsó, Malaga, Larnaka, Szaloniki, Heraklion, Rodosz, Zakintosz. A tizedik Bukarest, amit már pénteken bejelentett a légitársaság. Ezeken kívül a Wizz Air bejelentkezett a moszkvai, a tel-avivi és a kijevi járat működtetésére is, de ezekről egyelőre még nincs döntés. 

A Wizz Air közölte azt is, hogy egy újabb repülőgépet telepít a budapesti bázisra, így összesen hat Airbus állomásozik majd Ferihegyen. Az új géppel lehetővé válik, hogy jelentős jératsűrítéseket hajtsanak végre a már eddig is népszerű városokba, Madridba, Eindhovenbe, Barcelonába, Rómába és Bergamóba. 

0 Tovább

Magyar zászló a Ryanair nyitóoldalán

Nem teketóriázik a Ryanair, mióta a Malév végleg lehúzta a rolót. Az ír fapados nyitóoldalán hatalmas magyar zászló fogadja a magyar felhasználókat, s bár még egyetlen gép sem érkezett meg Budapestre - sőt állítólag még szerződéses sincs a légitársaságnak a Liszt Ferenc repülőtérrel - már árusítja az akciós jegyeket a különböző desztinációkra. Barcelonába, Brüsszelbe, Hamburgba, Madridba, Manchesterbe és Madridba is 3000 ezer forintos áron adja a jegyeket egy irányba illetékeke nélkül. A promóció alatt azért egy vastagbetűs mondat is olvasható, miszerint minden útvonal a repülőtérrel kötendő megállapodástól függ.

A tervek szerint február 17-én nyit a Ryanair budapesti bázisa és egy hónapon keresztül minden jegy 10 euróba kerül majd, az akciós hónap után a legolcsóbb jegyek 22 euró körül vannak. Érdemes tehát foglalni, de biztosra azért még nem mehetünk, mert a bejelentett útvonalak közül többre még nincs engedély. A Ryanair jó tárgyalási pozícióban van a kényszerhelyzetben lévő budapesti repülőtérrel szemben - és nyilván alacsony árakat próbál majd kialkudni - ami viszont azt jelentheti, hogy a többi légitársaság - köztük elsősorban a Wizz Air - is hasonló kedvezményekre tart majd igényt.

0 Tovább

Brutális fapadosháború kezdődött Budapestért

A nemzeti légitársaság teteme fölött körözve rendesen egymásnak esett a Wizz Air és a Ryanair.  A Malév pénteken jelentette be, hogy azonnali hatállyal leállítja flottáját. A hírre a Wizz Air azzal válaszolt, hogy a jelenlegi három helyett öt repülőgépet működtet majd Budapestről. Hasonlóan reagált az Air Berlin is és több már nagy légitársaság is bejelentette, hogy bővíti budapesti járatkapacitását.

Az igazán nagy bejelentéssel a Ryanair állt elő. Az ír fapados ugyanis közölte, hogy négy új repülőgépet telepít Budapestre és összesen 31 új járatot indít Ferihegyről. A lépés leginkább a rivális Wizz Airnek szól és nyílt felhívás a háborúra. Az ír cég ugyanis kilenc olyan útvonalon is repül majd, amelyet a Wizz Air már felvett a menetrendjébe, sőt olyan desztinációk is megtalálhatók a Ryanair budapesti kínálatában, ahol a Wizz Air korábban már kudarcot vallott. A Ryanair ráadásul a járatsűrűséggel is jól odacsap a Wizznek: Londonba napi kettő, Párizsba és Barcelonába napi egy járat megy majd. 

A nyilvánvaló hadüzenet legnagyobb haszonélvezői az utasok lesznek, várhatóan a korábbinál is erősebb árverseny alakul majd k a két fapados között.

0 Tovább

Visszatér a Ryanair Budapestre

Március 12-én öt célállomásra indít járatokat Budapestről a Ryanair ír fapados légitársaság - jelentette be Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója kedden a Budapesten tartott sajtótájékoztatón – írja az MTI.

A légitársaság az idén 200 ezer utassal számol a Budapest- Birmingham, Bologna, Bristol, Dublin és London útvonalakon. A Ryanair 2010-ben szüntette be budapesti járatait a magas ferihegyi díjak miatt.

A járatindítással 200 új munkahelyet is teremtenek - mondta a vezérigazgató. Az ír légitársaság visszatérését a Magyar Turizmus Zrt. segítette moderátorként - fogalmazott Lost Lammers, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója, aki hangsúlyozta, hogy ár-érték arányban nagyon kedvező ajánlatot kapott a Ryaniar a BA Zrt.-től.

Ezzel utalt arra, hogy Micheal O'Leary a 2010-es távozást a magas repülőtéri költségekkel indokolta. Újságírói kérdésre a légitársaság vezérigazgatója azt válaszolta: addig maradnak Budapesten, ameddig a jelenlegi költségekkel repülhetnek ide.

 

0 Tovább

Akciós milánói jegyek 8190 forinttól

Ez alkalommal is a Wizz Air egy akciójáról számolunk be. A vezető hazai fapados légitársaság ezen a héten a Milánó/Bergamo járatot akciózza. A legolcóbb jegyek egy irányba adókkal és illetékekkel együtt 8190 forintért foglalhatók a légitársaság honlapján. Nem árt tudni, hogy az akciós ár csak korlátozott számú helyre érvényes. 

0 Tovább

Repülni fogsz!

blogavatar

Akciós fapados és hagyományos repülőjegyek. Mikor és hogyan kell foglalni, hogy olcsó jegyhez jussunk.

Utolsó kommentek